Itt az ideje, hogy a kerékpárokat elrakjuk a téli tárolásra a nyaralóba. Felmentem a padlásra, és rájöttem, hogy eltömődött. Általános takarítást kellett végeznem, hogy hasznos helyet szabadítsak fel a kerékpárok számára. A távoli sarokban találtam egy rég elfeledett, szovjet időkből származó zenebarát készletet – 35AS hangszórók, Arcturus- 003 lemezjátszó, Radio Technica UKU-020 erősítő és Akai GX-77 magnó.
Mellette a tekercsek és lemezek gondosan dobozokba voltak csomagolva. Összeszereltem a rendszert, feltettem a bakelitlemezt, és megdöbbentett a fantasztikus hangzás – a basszus tiszta és erőteljes volt mélynyomó nélkül, a magas hangok mintha a semmiből tűntek volna elő, az akusztikai jelenet ki volt dolgozva… És a hangzás természetes volt, élő… nos, mint a Beatles és a Deep Purple fénykorában! És azon tűnődtem, hogy most gyártanak-e bakelitlemezeket? És ha igen – miben különbözik a régitől??
Létezik!
Kiderült, hogy miután a 80-as évek végén és a 90-es évek elején tömegesen bezárták a vinyl-gyártó üzemeket, körülbelül 8 évvel ezelőtt a zenekedvelők örömére a gyártás újjáéledt. Ez még nem érte el a 70-es és 80-as évekbeli méreteket, de ez még csak ezután következett.
Ahhoz azonban, hogy megértsük a különbséget a modern és a régi vinyl között, meg kell értenünk a gyártási folyamatot.
Ahogyan régen csinálták
Először egy MASTER-TAPE-t kellett készíteni. Hatalmas, nagyszámú mikrofonnal felszerelt stúdiómagnókat használtak, hogy a stúdió vagy a koncertterem különböző pontjairól több sávot rögzítsenek. A hangzás természetesen analóg. Ezután a hangmérnökök a felvételt egy két- vagy egycsatornás hordozóra sztereó vagy mono keverték egy kilométer hosszú, burkolat nélküli, nagy sebességgel forgó, a legtöbb hazai magnó számára hozzáférhetetlen, nagy sebességű orsón. A Szovjetunióban az NDK-ból származó ORWO filmet használtak. Ez volt a mesterszalag.
Következő, . A mesterszalagról érkező jel egy speciális készülékbe került, amely a sávokat egy puha, viaszlemezre szeletelte. A viaszlemezről speciális technológiával és berendezésekkel közvetlenül a lemezre készítettek egy fém mesterlemezt, amely a lemez előállításához használt öntőformaként szolgált. A sajtónyomtatványt közvetlenül a gyártásba küldték, és a végeredmény egy vinyl szépség volt – egy gramofonlemez, vagy ahogyan a köznyelvben ismerték, egy lemez.
De miért hangzottak rosszabbul a Varsói Szerződés országaiban licenc alapján készült lemezek, mint nyugati társaik?? Minden a szlogenről szól, a gazdaságnak gazdaságosnak kell lennie! Végül is voltak saját lemezkiadóink: a Szovjetunióban a Melodia, Bulgáriában a Balkanton, Lengyelországban a Muza… A legerősebb gyárak Magyarországon, az NDK-ban, Jugoszláviában voltak. És a bölcs szocialista gazdasági főnökök megvették a mesterszalag másolatát, és maguk készítették el a formát, közvetlenül a gyárban.
A másolatot más iparágak hulladékaiból készült bakelitlemezre nyomták. Nem volt a legjobb hatással a hangzásra, de még mindig jobban szólt, mint a pendrive! A nyugati gyártók főleg Japán és Németország a 80-as évek elején kifejlesztették a DMM technológiát, amely megszüntette a puha viaszlemezt, ami nagyon jótékony hatással volt a hangminőségre. Kicsit később ezt a technológiát bevezették a Szovjetunióban és a szocialista táborban, ami jelentősen javította a felvételek minőségét.
A penész azonban nem tart örökké, és egy idő után eltömődik, és mechanikai sérüléseket okoz. És újakat kellett készíteni. A mester-szalag addigra már egy kicsit megkopott, és az új préselőszerszám is más volt… Ekkor jelent meg a „szűzsajtó” fogalma, amely a gyűjtők körében aranyat ér.
mint most
Volt egy olyan felfogás, hogy a CD megjelenésével az analóg hangzás digitalizálódott, de most ez fordítva van, és a hangzás nem ugyanaz. Ez nem egészen így van. Annál is inkább, mert a gyártási folyamat nem sokat változott.
A körülbelül 8 évvel ezelőtt gyártásba került új vinyl köznyelvben Novodel néhány jelentős különbséggel rendelkezik, kezdve a pozitívumokkal:
- A nyersanyagok minősége. A mai vinil alapanyagok környezetbarátok és jobb minőségűek, mint korábban. Nem meglepő – elvégre a tudomány nem áll meg. Az új nyersanyag drágábbá tette a lemezt, de a lemez jobb minőségű lett.
- Az új vinyl nehéz és masszív, a gyártók eltekintettek a könnyű, puha és színes vinyl adalékanyagokkal, ami szintén jót tesz a minőségnek.
- A kémiai és fémmegmunkálási technológia fejlődésével a modern szerszámok jobbá váltak, nagy pályavágási teljesítményűek lettek.
- A mai rekordfutások alacsonyak, ami a szerszámok kisebb elhasználódását eredményezi.
A hátránya
Az egyetlen mínusz, hogy nem mindig használják a mesterszalagot, és azt kétes minőségű analógokkal helyettesítik. A 90-es évek közepétől napjainkig tartó időszakban a digitális médiát használják. Megpróbálnak egy mesterszalagot készíteni belőlük. Néhány éve a vezető producerek visszaállították a folyamatot, és ma már, ha egy koncertet vinylre akarnak kiadni, azt master szalagra és CD-re rögzítik.
De a CD-ről történő masterelés nem mindig rossz dolog. Ha a gyártó felelősségteljesen kezelte a restaurálást, és a digitális felvételeket szakszerűen rögzítették és jól korrigálták, akkor analóg berendezésen történő lejátszáskor csak nyerhetnek.
Képzeljük el, hogy valaki úgy dönt, hogy kiadja például a Beatles 1965-ben felvett „Rubber Soul” című albumát. A mester-szalag, ha túlélte, kiszáradt, a penész idővel deformálódott… De ha egy gyártó felbérelt egy magas színvonalú szakembert, akkor csak egy szuper-finomult zenebarát veszi észre a különbséget egy első-nyomdai és egy új modell között, amelyek nagyon kevesen vannak.
Perspektíva
Az elmúlt öt évben örömteli kilátás volt, hogy a bakelit eladások évről évre növekednek. És nem csak a kifinomult, idős zenekedvelők veszik meg. Az átlagos jövedelemmel rendelkező fiatalok egyre aktívabban vásárolnak bakelitlemezeket. Ennek két okát látom, a divatot és – bármi is legyen az – a hangminőséget. Végül is, ez egy rituálé, hogy bekapcsolja a rendszert, beteszi a lemezt, leteszi a tűt, és hallja a SOUND-ot!
A lemezkiadók megváltoztatták az értékesítési módot is – először jön a bakelit, kicsit később egy olcsóbb CD változat, majd az MP3 változat, ami nagyon okos.
És most, ezen a hűvös októberi estén, tegye fel a kedvenc lemezét, öntsön magának egy forró teát vagy valami erősebbet , üljön le a kedvenc foteljébe, és élvezze.
Szeretném megtudni, hogy azok a vinyl lemezjátszók, amelyek most újra divatba jönnek, jobb hangzást nyújtanak-e, mint a modern technológiával ellátott lemezjátszók? Érdemes visszatérni a régi idők hangminőségéhez, vagy a jelenlegi digitális korszakban maradva jobban járunk?
A válasz relatív, és függ attól, hogy milyen elvárásokkal rendelkezik az egyén. Sokan úgy vélik, hogy a vinyl lemezjátszók melegebb, analóg hangzást nyújtanak, ami a régi idők hangminőségét idézi. Mások szerint viszont a modern technológiával felszerelt lemezjátszók pontosabb hangzást nyújtanak. Az igazság valahol középen van – mindkét típusban vannak előnyök és hátrányok. Végül is a hangzás szubjektív érzés, így a válasz az egyén saját preferenciájától függ.
„Szóval a vinyl lemezjátszók visszatértek a divatba? Miért szeretik az emberek ezeket a régi technológiákat és hogyan hasonlíthatók össze a modern eszközökkel? Mennyivel jobb a hangminőség vagy csak puszta nosztalgiáról van szó? Érdemes-e beruházni egy ilyen eszközbe? Kíváncsi vagyok a véleményetekre!”