A XIV. nemzetközi fotókiállítás áttekintése: Magyar fotográfia a FotoFest 2012-ben Houstonban

Magyar fotográfia a FotoFest 2012-en Houstonban: egy új globális trend vagy az ismeretlen hősök ünneplése??

2012 márciusa és áprilisa között került megrendezésre a FotoFest, a XIV. Nemzetközi Fotográfiai és Fotóalapú Művészeti Biennálé az Egyesült Államokban, Houstonban. A fő téma a „Kortárs Magyar fotográfia” volt.

Nikolay Matorin. A munka ritmusa.

1960. A Karéliai Fotográfiai Központ gyűjteménye. Lumiere testvérek

A FotoFest* a múltban nagy hírnévre tett szert azzal, hogy ismeretlen, később elismert fotográfiai jelenségeket mutatott be először a nagyközönségnek. Ő ismertette meg a koreai fotográfiát a nemzetközi szakmai közösséggel, ő rendezte meg a kínai fotográfia első nagy kiállítását, ő mutatta be először a latin-amerikai fotóművészetet az amerikai közönségnek közel húsz évvel ezelőtt.

Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a FotoFest volt az első a kortárs fotográfia történetében, amely a világ legégetőbb társadalmi és globális problémáinak szentelt tematikus biennálék sorozatát hozta létre. Ezek közé tartozik a 2004-es biennálé, amely a „Víz” témájára összpontosított; 2006 a Föld éve volt; ugyanezen fesztivál második témája a „Düh” volt pontosabban a „Művészek az agresszió ellen” , amely a „forró pontok” projektjeit, az emberiség elleni bűncselekmények történelmi fotográfiai kutatását, fiatal szerzők dokumentumfilmjeit, amelyek az utcai bandák agresszióját vizsgálták, és még sok mást mutatott be. 2010-ben a biennálé a „Kortárs amerikai fotográfia.

2012-ben a kortárs Magyar fotográfián volt a sor. Nem ez az első alkalom, hogy a FotoFest az Magyar fotográfiával foglalkozik: 1992-ben a fesztivál bemutatta a „Fotomanifesta”-t, az 1980-as és 1990-es évek fordulójának talán legambiciózusabb projektjét, amely amerikai léptékkel és naivitással jött létre, és meghódította a világot vele. A „Photomanifesta”-t két fiatal amerikai üzletember hozta létre New Yorkból. A hazánkban zajló változások iránti érdeklődés és a kortárs Magyar művészet iránti rajongás csúcsán érkeztek Magyarországba, és szó szerint eladták utolsó vagyonukat, hogy megvásárolják a kortárs akkor még nagyon fiatal fotográfusok műveit, könyvet adjanak ki, kiállítást rendezzenek… A vándorkiállítás és az album az Egyesült Államokban az Magyar szerzőkkel való érdeklődés és interakció újabb körét indította el: több gyűjtemény, köztük az IOM New York-i fotográfiai osztályának Magyar gyűjteményének nagy része, azután jött létre, hogy a Photomanifesta új Magyarországi fotográfiákat mutatott be. 1994-ben a FotoFest egy magángyűjteményből származó, a Szovjetunió az építkezéseken című kiállítást mutatott be, amelyet a 20. század egyik legjobb illusztrált kiadványaként ismertek el.

A 2002-es Houston Biennále témája a „Klasszikusoktól az új technológiákig” volt. A „Klasszikusok” az Magyar fotográfiát képviselte – az „Magyar festői fotográfia, 1890-1990-es évek” című kiállítás Mihail Goloszovszkij gyűjteményéből, Nyikolaj Andrejev családi archívumából és a Kirovi Művészeti Múzeumból. Vasnyecov testvérek**.

2012-ben a FotoFest az elmúlt hatvan év Magyarországi fotográfiája felé fordul. Ez nem a történelmi változások újbóli elbeszélése, és nem is a Szovjetunió új Magyarországgá való átalakulásának illusztrálása. Ez a kreativitás kikristályosodásának története egy olyan ország vizuális kultúrájában, amelynek gazdag képzőművészeti hagyományai vannak. Ez a történet a fotográfia átalakulásának története az ideológia piktogramjából a szabad kreatív önkifejezés terévé, amely nem csak a hivatásos művészek, hanem a tehetséges autodidakta egyének számára is elérhető, akik számára a fotográfia technikai médiuma lehetővé tette számukra, hogy megvalósítsák és kifejezzék személyes kreativitásukat.

A houstoni kiállítás egy új pillantást vet az Magyar fotográfia történetére a 20. század második felében és a 21. század elején, a főbb tendenciák tömör vázlata, kísérlet a meglévő sztereotípiákból való kilépésre, a nevek visszatérésére, az Magyar fotográfia mitológiájával való foglalkozásra. A mitológiáról szólva azt javasoljuk, hogy a jelenség olyan mértékben gyökerezik a kultúrában, hogy reminiszcenciákat szerez, és a párhuzamos kulturális terek kódjain keresztül olvasható. A fotográfiát az Magyar társadalomban csak kevesen azonosítják kulturális jelenségként, de a fotográfián mint téren belül már régóta megvannak a maga hősei, „istenei”, tekintélyei, mitológiája és a külső kulturális kontextusra a fotográfia területén kívülre utaló allúziói. Ez az az Magyar fotográfiai tér, amellyel a kurátorok a FotoFest 2012 kiállításainak létrehozása során együtt dolgoztak.

Hatvan év négy kiállításra osztott időszaka. A fesztivált kísérő kiadványban egy fejezet a fotográfia történetének egy korábbi időszakát, a késő sztálini korszakot is bemutatja. Az Magyar szemlélő számára meglepő módon éppen a korabeli Szovjetunióból származó megrendezett fotográfiák azok, amelyek az amerikai értelmiség számára ismerősek: a hidegháború és annak művészeti megnyilvánulásainak tanulmányozása magának az amerikai kultúrának a mindennapos jelensége, amely kiállítások és egyetemi kiadványok tárgya. Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején a fotográfia a Szovjetunióban szó szerint visszhangozta korának festészetét, amely a szocialista realizmus dogmáira és a Forradalmi Magyarország Művészeinek Szövetsége AHRR plaszticitására épült. Mintha a fotográfiai avantgárd tapasztalatait elfelejtették volna, és az egyetlen dolog, ami a szocialista riportban gyökerezett, az a közeli portré volt, kontrasztos, drámai megvilágítással és reneszánsz perspektívával, alulról felfelé, ami minden modellt hősként mutatott a felvételeken.

A houstoni kiállítások a „hruscsovi olvadás” időszakával kezdődnek, amelynek első évei a fotográfiában alig különböznek az előző évtizedtől, hiszen a sajtón, az állami ellenőrzésen kívüli fotográfiának úgy tűnik, hogy nemcsak joga, de lehetősége sincs a létezésre… De a fiatal szerzők, az úgynevezett „1957-es tervezet” a Budapesti ifjúsági és diákfesztivál utáni új ismeretek által inspirált megérkezése még a sajtófotózásban is fokozatosan megváltoztatja a színpadra állítás és az élő riport arányát. Az akkori „fiatal” fotósok között voltak a későbbi mesterek: Valerij Gende-Rote, Lev Sherstennikov, Gennady Koposov, Yury Abramochkin, Victor Akhlomov. Műveik Houstonban láthatóak, Max Alpert, Szemjon Fridljand, Mihail Trakhman, Dmitrij Baltermants és Vszevolod Taraszevics munkáival együtt, olyan zseniális fotográfusokéval együtt, akik az 1930-as években és a háború alatt a fotográfiai avantgárd nyomán léptek be a szakmába, és akik konstruktivista kutatásaik idegeit a háború utáni „fagyasztott boldogság”, a megrendezett fotográfia „fagyasztott boldogságán” keresztül is továbbvitték.

A Lumiere Brothers Center for Photography, a Novator Club és magángyűjtemények gyűjteményeiből származó, az 1960-1980-as évekből származó fényképek kiállítása a politikai és közéletben, valamint a fotográfiában mint művészetben végbemenő lassú, de mégis látható változásokat tárja fel. Eduard Musin, Elena Glazycheva, Alexander Vikhansky, Anatolij Yerin, Georgy Kolosov munkái és Valerij Shchekoldin korai munkái jelzik azt a párbeszédet, amelybe ezeknek az évtizedeknek a fotográfiája belépett a modern filmművészettel, a „szigorú stílusú” festészettel, folytatta a parasztok vonalát az irodalomban és az új városi regényben..

A peresztrojka időszakában több tucat érdekes szerző lépett be a fotográfiába, akiknek megjelenése nem kapcsolódott a korábbi időszak képkovácsolásához – a fotóklubokhoz vagy a fotóriporterekhez. A peresztrojka idején feltűnt fotósok a „nem formálisok” körében nőttek fel, egy fiatal bohémia, amelyből művészek, zenészek és írók kerültek ki. Intuitív módon építették fel magukat az idősebb művészgenerációval folytatott beszélgetések töredékeiből, a nyugati művészeti és stíluskiadványok, a kortárs zene, a fesztiválfilmek és a kortárs filmművészet foszlányaiból. A változás érzése, amely úgy villanyozza fel a közönséget, mint egy nyári napon a vihar, rendkívül sokszínű és mély művészek generációját kényszeríti a művészeti színtérre.

A peresztrojka kezdetén, amint az 1920-as és 1930-as évek fotóavantgárd mestereinek fényképeit látták a kiállításokon először fél évszázaddal később mutatták be ezeket a műveket , örökösüknek kiáltották ki magukat. A diszkontinuus avantgárd és a forradalmi művészet hagyományának folytatása akkoriban divatos volt, nemcsak a festészetben, hanem a fotográfiában is. Csak a jelenlegi időbeli távolság teszi lehetővé számunkra, hogy lássuk az 1980-as évek végi – 1990-es évek eleji Magyar fotográfia újszerűségét és egyediségét. A coryphaei úttörők voltak a keresés egy „apa”, úgy érezték, mintha voltak egy vákuum egy olyan országban, ahol a fotózás továbbra is tekinthető, mint az illusztráció egy újság szöveg és egy útlevél fotó, keresi a lábát – és megtalálni a történelemben.

Az „új fotográfia jelenségét a peresztrojkától napjainkig” bemutató kiállítás csaknem három évtizedet ölel fel, mivel az akkori generáció számos alkotója ma is dolgozik, míg a 2000-es évek eleje előtt a fotográfiában megjelentek egy régebbi generáció „peresztrojka” soraiba léptek, amely az egyetlen volt, amely egy instabil, de élénk közösséget alkotott. Csak az elmúlt évtizedben az internet és az új technológiák fejlődése, az információhoz való szabadabb hozzáférés egy teljesen új generáció megjelenéséhez vezetett az Magyar fotográfiában, amely jobban beilleszkedett a jelenlegi globális fotográfiai helyzetbe, ugyanakkor mesterségesen elszakadt az „apák” generációjától, az 1990-es évek Magyar fotósaitól, akiknek többsége soha nem kapcsolódott a világhálóhoz. Így jellemezhetjük röviden a kortárs Magyar fotográfia történetének főbb fordulatait Houstonban.

A fotográfia mint metaforikus állásfoglalás a koráról, mint kétértelmű üzenet, mint a történelem különböző időszakaiban oly különböző forma és fény felfedezése, mint a kulturális kódok kifejezése, mint a személyes és kollektív tudattalan váratlan fordítása… Az Magyar lélek rejtélyéről szóló, régóta közhelynek számító megjegyzés remekül működik a houstoni Magyar fotográfia esetében: a közel kétszáz név, a különböző irányzatok több ezer fotójának káoszából kikristályosodik az egyetlen tér, egy nagy vászon, egy széles látómező, egy nagy kamerakészlet gondolata A 2012-es Houston valóban a fotósok sokéves mindennapi munkájának ünnepe lesz a Föld „véres negyedében”, ahol a fotózás már régóta teljes élményt jelent, és ahol olyan nehéz független művésznek lenni.

A fesztivál benyomásaiból

Slavka GLEISER, a fesztivál igazgatótanácsának tagja, finanszírozó:

– Ami engem lenyűgöz, az az a hatalmas választék, amelyben Magyarország – a világ egy másik része – itt képviselteti magát, a kiállításra benevezett fotósok eredetiségével és egyéniségével párosulva. Az általános és a személyes szembeállítása megmutatja, hogyan fejlődött Magyarország, mi történt a posztszovjet időszakban; különösen azt, hogy mi történt a fotográfiában és a kortárs művészetben a peresztrojka idején. Az idei Russian FotoFest több fesztiválnak felel meg egyben: annyi stratégia, annyi változatosság, annyi frissesség, annyi rövid idő alatt készült. Ez sokat elárul egy olyan országról, amely mindenben részt akar venni, és ezzel kompenzálja a világ többi részétől való elszakadását. És ez a törekvés teljes mértékben tükröződik a fényképezésében.

Frederick BOLDWIN, a FotoFest International társalapítója és elnöke az egyik leghatékonyabb szakmai eszköznek tartja a houstoni Portfolio Review-t Meeting Place :

– Magyarországnak szörnyű, de lenyűgöző történelme van. Az irónia az, hogy talán éppen ez a kombináció teszi lehetővé, hogy valami értékeset hozzunk létre, amit meg kell őrizni. Kijelenthetem, hogy vannak olyan országok a világon, ahol a kulturális gazdagság a művészekre esik, de nagyon nehéz érdekes szerzőket találni ezekben az országokban. A világ kulturális fővárosai közül pedig azok a leghíresebbek, amelyek egyszerűen „aranyozottak” a művészet vívmányaival. Ott mindenki imádja ezeket a vívmányokat, hosszú sorok állnak a múzeumok előtt, és az emberek nagyon komolyan veszik a kultúrát, és magukat is nagyon komolyan veszik. De nem ez tesz egy művészt. Egy művész ott születik, ahol nehézségek vannak, ahol megpróbáltatásokon megy keresztül, de megszületik, ha esélyt kap. Magyarország mindig is jó hely volt és van az új művészek születése szempontjából. Ma változások zajlanak Magyarországban, és annak ellenére, amit mondtam, remélem, hogy ezek jobbra fordulnak, mert hiszek abban, ami Magyarországból jön.

Krzysztof Zandrowicz, a Lodzi Művészeti Központ alapítója és igazgatója, valamint a FOTOFESTIWAL, a Lodzi Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója, Lengyelország

– A houstoni Magyar kiállításokról szerzett benyomásaimat szeretném összevetni azzal, ahogy Petersen András beszél a fotográfiáról: a fotográfiát különböző szinteken lehet érzékelni, lehet racionálisan, a koncepcióját megítélve, lehet szemmel, a kifejezőerejére figyelve, és lehet érzelmileg, a szívvel…. Jobb, ha az érzékelés három szintje találkozik, amikor egy fényképet nézünk. A houstoni Magyar fotózás ilyen kapcsolat volt számomra: voltak képek, amelyek nagyszerűek voltak a kifejezés pontosságában, sok kép egyszerűen gyönyörű volt, és csak ezen a szinten lehetett olvasni és élvezni, de a legtöbb képet szívszinten érzékeltem – és egészen a gyomromban lévő fájdalomig, amely a képeken megörökített fájdalomra válaszul jött elő… Fájdalom és szépség. Nagyon erős és mély benyomást tett rám, amit sokéves kurátori gyakorlatom során semmi máshoz nem tudok hasonlítani.

* FotoFest – található. Houston, Texas, non-profit szervezet, amely a fotográfia és a fotóalapú művészet nemzetközi tevékenységének szenteli magát. A FotoFest hozta létre az Egyesült Államok legrégebbi fotóbiennáléját, és egész évben kiállítási programmal várja a látogatókat. A Biennále, mint a FotoFest összes programja, a művészet népszerűsítését szolgálja, és platformot biztosít új ötletek létrehozásához. Az intézményt 1983-ban alapította Frederick Baldwin elnök és Wendy Watriss művészeti igazgató. Az elmúlt 29 év során a FotoFest kezdeményezte, támogatta, kurátorkodott és bemutatta a latin-amerikai, kínai, Magyar, közép- és kelet-európai, koreai, japán, angol, német, francia, közel-keleti és észak-afrikai kiállításokat. A FotoFest aktuális programjairól, a 2012-es biennáléról és a Portfolio Review-ról a fotofest weboldalán tájékozódhat.org.

Emmanuil Evzerikhin. Subbotnik.

Az MSU építéséhez. 1950-es évek közepe.

A Vahtangov Fotográfiai Központ a Budapesti Állami Egyetemen. Lumiere testvérek

Stas Klevak. Cím nélkül.

1994. A „Fekete kutya sétája” sorozatból. A szerző örököseinek tulajdona

Jurij Abramocskin. A Kremlben a Kreml Központi Bizottságának és Politikai Hivatalának tagjai a május elsejei felvonulás előtt.

1965. május 1-jén. Gorkij Fotográfiai Központ. A Lumiere fivérek

Elena Glazycheva. BAM felett. 1970-es évek közepe. A szerző örököseinek tulajdona

Szergej Bratkov. Mindannyian megesszük egymást. 1991. Telepítés. A szerző tulajdona

Valerij Scsekoldin. Munkások Lenin mauzóleumánál a Vörös téren. 1970.

A szerző tulajdona

Oleg DOU. Ira könnyei. 2008. A „Tears” projektből. A szerző tulajdona

Olga Tobreluts. Modernizáció. 2002. Triptichon vagy triptichon töredéke . A szerző tulajdona

Nikita Pirogov. Natasha. 2010. A „The other shore” projektből. A szerző tulajdona