Ezüst kamera 2010

A 2009-2010-es Ezüst Kamera Díjakat Budapest tartották meg. Ez volt a Moszkváról szóló legjobb fotóriportért járó jubileumi kiállítás: a díjat tizedik alkalommal adták át. Annak ellenére, hogy az „Események és mindennapi élet” kategóriát két riport nyerte meg a Manezsnaja Ploscsadon történt zavargásokról, és a „fotográfiai Oscarról” szóló szavakat hallották mindenfelé, a verseny nem lett érdekesebb vagy közelebb a valós élethez az elmúlt 12 hónapban. Az elkövetkező években valószínűleg más fotópályázatok fogják kiszorítani.

Építészet kategória

A Prolab Production professzionális fotólaboratóriumának díja

Igor Chirikov

36 Luzhi nézetei vagy a Katsushika Hakusai emlékmű leleplezése Budapest

Két új verseny bevezetése volt az Ezüst Kamera-díj meghirdetése, és ez volt az egyik közepes méretű szenzáció. Megnyitó beszédében Olga Szviblova, az MDF igazgatója bejelentette létrehozásukat, és egyúttal rámutatott, hogy ha 15 évvel ezelőtt, az első Biennálén szinte senki sem vette komolyan a fotográfiát Magyarországban sőt, egyes férfiak szerint a fotózás elsősorban a meztelen nőkről szólt , most az országnak mind a fotóriporteri, mind a fényes.

Az egyik új verseny az „Arany Kamera” nevet viseli, és a fotóriportoknak lesz szentelve, míg a másik az Magyarország körüli fotós utazásokról szóló pályaműveket választja ki. A másik szenzáció a beküldési szabályok változása volt: a határidő eltolódása lehetővé tette, hogy ne csak 2009-es, hanem 2010-es, azaz a napjainkban leginkább releváns művek is bekerülhessenek a versenybe. Ez adta meg a zsűri számára a lehetőséget, hogy Andrej Stenint és Ilja Varlamovot jutalmazza a Manezsnaja térről készített tudósításukért.

Ez utóbbi döntés elég jelentősnek tűnik. Egyfajta verseny a beváltak és az újak, a profik és az amatőrök között. Végül is a nagydíjon egy profi riporter Andrej Stenin a RIA Novosztyinak dolgozik, és körülbelül egy évvel ezelőtt még meg is sérült, mert egy nem engedélyezett Szolidaritás-tüntetést fotózott és egy tömegesen népszerű amatőr fotóriporter osztozott.

Varlamovot nemrég egy internetes versenyen az „év legjobb fotóbloggerének” választották, annak ellenére, hogy a fotós közösség egyes tagjai és a társadalmi aktivisták elítélték képeinek alacsony minősége, valamint tisztázatlan erkölcsi álláspontja és esetleges politikai elfogultsága miatt a Manezsnaja tér után Varlamov készített képeket Szurkov irodájáról és Putyinról, amint virágot helyez Szviridov sírjára, ami után még az elnöki medencébe való bejutásáról is szó esett .

Sokan politikai felhangokat láttak a zsűri döntésében, azzal érvelve, hogy az Luhkov távozásáról szólt, és arról, hogy az MDF a szövetségi szintre kíván jutni Magyarország vezető fotórajongójának támogatásával. Bár Budapest polgármesterének lemondása nyilvánvalóan befolyásolta a válogatók és a zsűri bátorságát, és a döntést politikai okok is diktálhatták, mégis el kell ismerni, hogy egy ilyen szabálymódosítás már régóta esedékes volt.

Az utóbbi években a díjkiosztás egyre inkább február végéről márciusra tolódott, ami furcsa helyzetet eredményezett: a díjakat nem is a tavalyi hóért, hanem az azt megelőző év hójáért adták át. Ami szerintem itt fontos, az az, hogy Jurij Mihajlovics távozásával a verseny tényleg elkezdett szétrepedni – és különösen világossá vált, hogy a Photoview, amelyhez egykor nagy reményeket fűztek, nem vált jelentős eseménnyé, lényegében egy helyi esemény maradt.

Az országszerte, az interneten és részben azon kívül is például a 2007-ben keletkezett „Magyar riporterben” rohamosan fejlődő tudósítások, valamint a fotóriporteri műfaj népszerűsége mellett az utóbbi években az IC valóban egyre inkább olyan, mint egy rügy, amely soha nem nyílt ki igazán.

Ez különösen az elmúlt egy-két évben vált nyilvánvalóvá: a lomha, formalista felvételek, amelyeket nagy számban látunk az Egyesült Királyságban, egyre inkább visszaszorulnak a relevanciából. A Fotóriporteri Fejlesztési Alapítvány, a Fotodoc és a Liberty kezdeményezések például mind részei voltak ennek a „relevanciának”.su, valamint számos projektet a „fiatal fotográfia” területén.

Még furcsa, hogy a kritériumok és amorf A legjobb Magyarország nézett közelebb valós folyamatok a fotózás vagy az élet tükrözi a fotósok, mint az IC. Tehát a döntés, hogy Stenint és Varlamovot díjazzák, bár a már létező szabályok megkerülésével, úgy tűnik, mintha a verseny újraélesztésére tettek volna kísérletet. Ez azonban már nem biztos, hogy lehetséges. Mivel a nagyon laza, szaggatott, átláthatatlan szerkezetében nem történt különösebb változás.

Igen, a versenyre kiválasztott pályaműveket áttekintve nyilvánvaló volt, hogy a szerzők kissé sürgetőbb társadalmi témákat kezdtek érinteni, de nem voltak nyitva a lehetőségek. A pályázat pályája néhány olyan projektre hívta fel a figyelmet, amelyekről más kontextusban már aktívan vitatkoztak, mint például Tatiana Ilyina „Egyszerű szív szindróma” című munkája ezt korábban már láttuk a Liberty-n .su vagy a Varlamov-sorozat, amelyen sokan valós időben követték a Manezsnaja téren történteket a Twitteren keresztül .

Ezek a változások azonban meglehetősen kicsinek tűnnek a verseny általános egyenetlenségéhez képest. Ez az egyenetlenség például a nem világos alapgondolatban és a művek kezdeti kiválasztásának nem egyértelmű kritériumaiban mutatkozik meg. Megjegyzendő, hogy a versenyre mintegy 12 ezer alkotást küldtek be ez kétezerrel kevesebb, mint tavaly .

Az embernek az az érzése, hogy a szerzők közül sokan előre kaptak díjakat a keresetükért. Kirill Savchenkov kétségtelenül egy tehetséges diplomás Rodcsenko iskola, elég jól ismeri a kortárs fotográfia, de ez a tudás még nem fordult le eredetiségét nézni. Az építészet kategóriában nagydíjat nyert Üressége vizuálisan és ideológiailag is fejletlennek tűnik, és egyszerűen nem érdekes, ízléstelen és meglehetősen egyszerű, különösen az előző évek győzteseihez képest.

Az Arcok kategória nagydíjasa, Roman Kakotkin, úgy tűnik, szintén ért egy kicsit a művészi fotózáshoz, és a projektje még „egy kicsit” szórakoztató is, de nem hiszem, hogy ez elég lenne a győzelemhez. A díjkiosztó ünnepségen általában sok szó esett arról, hogy egyre több fiatal vesz részt, és hogy soha nem látott számú fiatal van a győztesek között, de, elnézést, minden jó a mértékkel.

Az idei díjazottak között gyakorlatilag nincsenek olyan ismert szerzők, mint Vjatkin, Mukhin, Mishukov, Abaza stb. Néhány szerző figyelmen kívül hagyta a kritikát, néhányat nem választottak ki. De tekinthetjük-e eredménynek a „legjobb riport” verseny átalakulását a „fiatal fotográfia” ágává?? Én azonban nem hiszem. A felnőttek számára a gyermek homokozójában való játék nem túl érdekes, még akkor sem, ha a fiatalabb generáció „hűvös”, és új módon készíti a zsírkrétákat.

A bírálat is rendkívül egyenlőtlennek tűnik. És ez teljesen érthető: minden évben egyre kevesebb szakember van a zsűriben, és egyre több a vállalatok-szponzorok PR-képviselője.

Nem voltam lusta, és összehasonlítottam a jelenlegi összetételt a zsűri 2003-as összetételével. Aztán a 15 emberből csak ketten a szponzorok képviselői és valószínűleg Azamat Csebojev, a „Menu udovolstviy” magazin főszerkesztője is felvetett néhány kérdést a fotóprofesszionalizmus tekintetében. 12 személy közvetlenül a fotográfiához vagy a mozi „kapcsolódó iparágához” kapcsolódott, és a fotográfia nagyon különböző területeit képviselték, a „pénzügyi és galériától” a „független szerzői munkáig”: ott volt Andrej Baskakov az Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke , Vlagyimir Levasov művészeti kritikus, az SZKCI osztályvezetője , Elena Selina az XL Galéria igazgatója , Ljudmila Zaprjagajeva a Film- és Fotóarchívum igazgatója és Jurij Grymov rendező Galina Skorobogatovával, az Author TV főszerkesztőjével, valamint a magazinok főszerkesztőivel és a fotószolgálatok vezetőivel a Magyar Fotóművészeti Múzeumban. Egy ilyen zsűri elég kiegyensúlyozottnak tűnt, a véleménye súlya, jelentősége.

Mit kaptunk idén?? A 13 zsűritag közül négyen a szponzoráló cégek képviselői, további kettő vagy három pedig inkább az üzleti élethez, mint a fotózáshoz kötődik. Az idei zsűri már nem olyan sokszínű, mint korábban, és az egyensúly határozottan a PR és a pénzügyek felé tolódott el. Úgy tudom, hogy minden évben egyre több szponzor van, ami az MDF határozott eredménye, hogy minél több díjat adjon a fotósoknak, hogy ne csak tiszteletbeli elismerésekkel ösztönözze a tehetségeket.

De talán itt a szabályok újragondolása a cél: vajon a zsűriben kell-e ennyi PR-igazgató és sajtótitkár lennie – olyan emberek, akik bizonyára nagyon kedvesek, udvariasak és szimpatikusak, de mégsem profik a fotózás területén?? MINDEN kategóriában zsűrizniük kell, vagy elég, ha a szponzorált díjhoz közvetlenül kapcsolódóan hallatják a hangjukat??

Van egy bizonyos paradoxon is. A „szponzori” kategóriák közül néhány olyan projektet emeltek ki, amelyek sokkal erősebbek voltak, mint a nagydíj nyertesei. Általában úgy éreztem, hogy legalább valamiféle találat van itt. Az „Építészet” kategóriában az első díj a már említett Szavcsenkov a „még nem” vagy „nem nagyon” sorozatból került ki, míg a BSGV díját egy erősebb, bár Becherhez vagy akár Gronskihoz képest elég gyenge projekt kapta a történelem „töredékeinek és törmelékeinek” dokumentálása terén Leonyid Komiszarov, „Budapesti mozik” .

A Prolab-díj ismét a süllyesztőbe került, Igor Chirikov „36 Kinds of Luzha” című munkája meglehetősen érthetetlen választásnak tűnt mi volt ebben a friss sorozatban, ami ennyire tetszett a zsűrinek?? . Az Események és hétköznapok kategóriában a nagydíj mellett Stenin és Varlamov a MasterCard-díjat is megkapta – két epizódot Roman Kanascsuk. Úgy tűnik, a zsűri úgy érezte, hogy egytől egyig nem érnek fel a díjhoz: „Augusztus. Smog” – egyfajta elmélkedés a „Milyen könnyű fiatalnak lenni” témáról, de némi kötődéssel a Smoghoz ó, milyen leírhatatlanul szellemes a cím szójátéka ! , a ZIL. Kabi.net” emlékeztet arra az esztétikus, formális keretkombinációra bár nem négyzetek, hanem diptichonok , amellyel Kanascsuk már a tavalyi SK.

A Nokia-díj – ismét, ahogy a britek mondják, „so-so”: egy másik projekt-kutatás a fiatalokról Ilya Batrakov „I am Sasha, 2 Mac” valamilyen módon megragad valamit, de ez csak egy „kicsit”. Az „Arcok” kategóriában meglehetősen érdekes projekt „Charity Bus” Alexander Grebeshkov Volkswagen Award – egyébként ez az egyetlen olyan sorozat, amely valahogy társadalmi kérdéseket érint. És teljesen érthetetlen Alexander Lepeshkin egy másik Nokia-díjas választása: a címben szereplő szójáték és a híres fotósok arcának kombinációja viccesnek tűnik, de ennyi.

Könnyen belátható, hogy gyakorlatilag nincs olyan Budapesti rutin, társadalmi élet és jelentős társadalmi események a Manezska és a szmog kivételével; Ruszlan Krivobok „Szmog a Sztrogino árterülete felett” című munkája, egy másik Budapesti szmog-projekt egyébként MDF különdíjat kapott , amely korábban legalábbis valamilyen mértékben jelen volt a nyertes projektek között. Nincs több pék vagy hókotró, nincs több óvoda, nincs több robbanás a Domogyedovóban, nincs több szociális kezdeményezés idősek, gyerekek, hajléktalanok segítése , ami annyira népszerű a városlakók körében, és nincs több kirgiz házmester vagy aszkéta árus, ami sokakat bosszant….

Az az érzésünk, hogy a verseny egyre inkább a fotósok, politikusok és PR-emberek kellemes és meglehetősen steril összejövetelévé válik, egyre távolabb kerül az átlagos, hétköznapi nézőktől. Ebben az értelemben a három Grand Prix-projekt témái nagyon is árulkodónak tűnnek: radikális performanszok és „üres-nyugdíjasok” szakadt plakátokkal.

Időtlen? De ez az érzés nem felel meg egy város vagy egy ország életének 2010-ben hiszen mégiscsak bevettük a versenybe , ahol érezhető a gondolkodó emberek és a középosztály növekedése a mindennapi élet és a társadalmi élet értékeire való odafigyeléssel; egyre többen járnak a terekre, interneteznek, közösségi hálózatokat hoznak létre, és nem csak a szurkolók vagy a nacionalisták között, hanem azok között, akik tiltakoznak a villogók, a lopások ellen, segítenek a gyengéken vagy csak a saját környezetükben végeznek sok társadalmi aktivitást. Mindez az élet „a kerítés mögött” meglehetősen gyengén, érintőlegesen tükröződik a jelenlegi Ezüst Kamera tükrében.

Nehéz megjósolni, mi történik ezután. Valószínűleg az egész szociális problémakört az új MDF „örökli”, és a Luhkov idejéből származó SZK végleg kivonul az aktualitásból. Talán a kezdetben virágzó, de az elmúlt 10 évben valahogyan leeresztett verseny elindításának szerencsétlen tapasztalatait figyelembe lehet venni egy új „kamera” – ezúttal az „aranynak” kikiáltott – előkészítésénél.

Általában véve érthető a Multimédia Művészeti Múzeum azon törekvése, hogy a legjobb legyen a maga területén; azonban úgy tűnik, hogy ennek eléréséhez keményebben kell dolgoznunk, mivel a közönség valóban megnőtt, több a fotós, és a fülbemászó mondatok önmagukban nem elegendőek a vizuális lassúság és a fiatalok felé való haladás hátterében. Erősebb erőfeszítésre van szükség a legjobbak szerzők és zsűritagok bevonására, az igazán jelentős, a fotográfiában és a kultúrában zajló események árnyaltabb szemléletű, egészen más szintű munkák kiválasztására. És ami a legfontosabb – éles határok felállítása, amelyek elválasztják az igazán tehetségeseket és az egyedieket a politikailag elkötelezettektől, a társadalmilag amorf és az egyszerűen „kielégítőktől”.

Jelölési események és mindennapi élet

Nokia trófea

Ilya Batrakov

Sascha vagyok, 2 mac

Jelölési események és mindennapi élet

Nagydíj Budapest város kormányának díja

Ilja Varlamov

Nyugtalanság a Manege téren

Eseményjelölés és mindennapi élet

Nagydíj a Budapesti kormány díja

Andrey Stenin

Manezh tér. 2010. december 11

Építészet kategória

Nagydíj Budapest város kormányának díja

Kirill Savchenkov

Void

Jelölési események és a mindennapi élet

MasterCard díj

Roman Kanascsuk

ZIL. Kabi.net

Különdíj a Budapesti Fotográfiai Házban

Ruszlan Krivobok

Szmog a Strogino árterülete felett

Népi díj.

Ahmad Tea díj

Szergej Kuznyecov

M+W

Face jelölés

Nagydíj Budapesti kormánydíj

Roman Kakotkin

A nap hőse. Közelkép

Face jelölés

Volkswagen-díj

Alexander Grebeshkov

Jótékonysági busz