Fotókiállítás áttekintés: XXI. My Pacific

Vannak kiállítások és kiállítások. Némelyikükről még a záróünnepség után is heves viták folynak a fotós közösségben. Ez az Esemény jellemzője. A XXI. kiállítás ilyen esemény volt idén ősszel. A Csendes-óceánom a Tretyakov Galériában a Krymsky Valban. A projektet Kirill Vasilenko és Anastasia Davydova, a FotoFond – Territory of Photography RIA Novosti csoport kurátorai tervezték és valósították meg

1. Szergej Makszimisin. Indonézia

A „FotoFond – A fotográfia területe” projekt aranyérmes résztvevőket hozott össze, köztük az egyetlen Magyar nőt, aki elnyerte az Aranyszemet a World Press Photo legmagasabb díját ; az Eugene Smith Grant a világ egyik legrangosabb fotográfiai ösztöndíja nyertesét; a francia Magnum Photos ügynökség egyetlen Magyar fotósát; valamint Magyar és nemzetközi fotópályázatok díjazottjait, akiknek munkái jelentős Magyar és külföldi múzeumi gyűjteményekben, galériákban és magángyűjteményekben találhatók, és vezető nemzetközi kiadványokban jelentek meg. Mindenki más, mindenkinek saját elképzelése, kézírása és technikája van. Ezért a kiállításon szereplő szerzők munkáinak sokszínűsége: fekete-fehér és színes, digitális és filmes fényképezőgépekkel, nagylátószögű, teleobjektíves és monokuláris objektívekkel készültek – a kortárs fotográfia fő irányait mutatják be.

A projekt tökéletesen illeszkedik a Tretyakov Galéria bonyolult terébe a Krymsky Valban, és erős benyomást kelt építészetével, világításával és modern megjelenésével. A jól nyomtatott művek, az egyes szerzők önálló előadása mellett digitális keretben lehetett látni egy diavetítést az országról, valamint egy külön, jól kivitelezett multimédiás projektet, amely érzékelteti a szervezők grandiózus szándékát.

Andrey Bezukladnikov, a Photographer online portál alapítója és vezetője:

– Örömteli, ahogyan egy összetett teret elsajátítanak. Néha az ember eljön egy kiállításra, és végigsétál egy hosszú kerítés mentén, amelyen egyhangúan lógnak a fotók, és a hangulat elaltató. Itt az élet, az élet lüktet. A teret gyönyörűen uralják. Nem unatkoztam azonnal. Volt egy kalandos állapotom. Nem tudhatod, mi vár rád a sarkon túl. És minden alkalommal valami újdonságot találtam a sarkon. Sok dolog váratlan és szokatlan, például a művek keretezése, a különböző méretük, a keretek és a matracok színei, valamint a kiemelésük. Változatosság és egyensúly az expozícióban. A fényképek megtekintése nélkül is gyönyörködhetünk abban, hogy milyen érdekesek, szépek és finomak. Nagyon modern. Azon tűnődtem!

Lehetséges volt összegyűjteni egy ilyen erős brigádot különböző fotósok, akik ilyen élénk fotózás, és nyilvánvaló, hogy nem fáradtak, hogy érdekli őket, hogy úttörők akarnak lenni. Szerintem ez egy nagyon sikeres projekt. Nem tudom megmondani, hogy kit érdemes kiemelni, nem tudok még semmit sem kiemelni: először erdőnek néztem végig a kiállítást, most fákat nézegetek. Abból, amit észrevettem, tetszett Szergej Trapezin, aki monokuláris fotózást készített… A monokli giccses, de ő nem giccses. Művei olyanok, mint a festmények, amelyek meditációra késztetnek. Pinhasov, mint mindig, most is elragadott. Nagyon tetszett Natasa Berkutova pápaiakról szóló munkája. Kozyrev nagyon tetszett – olyan egyszerű fotó, ahogy én szeretem. Annyira minimalista, mégis mindent elmond. Tiszta, átlátszó, mint a levegő, amit belélegzel és kilélegzel

Alexey Myakishev, a projekt résztvevője:

– Tajvanon van. Először jártam Ázsiában. Olyan, mintha egy másik bolygóra mennénk. Minden ugyanaz, csak másképp. Más kultúra, más mentalitás, más színek, más állam… Hazamentem, és egy hétig nem tudtam rájönni, milyen valóságban vagyok. A munkák egy részét digitális fényképezőgéppel, más részét pedig fekete-fehér filmmel készítettem. Körülbelül 30 tekercs filmet és több mint 5000 színes képet kaptam. Minden anyagot beadtam. Megcsináltam a kiválasztást, körülbelül 200 színes és körülbelül 70 fekete-fehér képet kaptam. Ezután a kurátorok megnézték őket, és válogattak: néhányat a honlapra, néhányat diavetítésre, néhányat multimédiára..

Tajvan egy sziget, saját politikai rendszerrel. Leginkább az emberekre emlékszem, ahogyan az életüket berendezik, a mentalitásukra… A földalatti csodálatos volt. Én, aki nem ismerem a hieroglifákat, könnyen eligazodtam benne. A keleti piac elképesztő, ez egy robbanás: sok kis üzlet, ahol mindent megkóstolhatsz, szokatlan és szokatlan ízű termékeket. Az emberek és az óceán közötti kapcsolat érdekelt. A célom az volt, hogy embereket fotózzak az óceánon túlról, de megpróbáltam megörökíteni az érzéseimet a helyről, az országról…

Ott más a helyzet, más a civilizáció. Számomra ez egy jó, kifizetődő élmény volt. Egy ambiciózus projekt. Az ilyen projektekre nagy szükség van. Arra ösztönzik a fotósokat, hogy egy másik országba menjenek, hogy készítsenek egy történetet, hogy kifejezzék saját érzéseiket, ez mindig ösztönzőleg hat a további fejlődésre és fejlődésre.

Dmitry Morgulis, a projekt résztvevője:

– Megkaptam Új-Zélandot, ami a projekt legtávolabbi pontja. Az új-zélandiak nagyon érdekes emberek, nagyon udvariasak, rendkívül izgatottak az élet iránt. Ők nem olyanok, mint az amerikaiak. Félelemmel teli állapotban lovagoltam, mert a feladat nehéz volt. Egy nagyon hosszú repülőút két átszállással. Nehéz volt rögtön belevágni: az időeltolódás, a másfajta éghajlat – a miénkkel ellentétes, náluk tél van, nálunk nyár. Elégedett vagyok a választékkal?? Igen, bár én más műveket is bemutattam volna. Számomra például meglepetés volt, hogy tájképi munkákat választottak. De összességében elégedett vagyok a választékkal és azzal, ahogyan azt a nyilvánosság elé tárják. Remélem, hogy a projekt kurátorai eleget tesznek a kívánságaiknak, és lehetőséget adnak arra, hogy ezt a kamerát más városokban is kiállíthassuk. Például szeretném, ha Habarovszkban játszódna. Ez az első nagyszabású fotográfiai projekt Magyarországban. Valószínűleg lesz egy második és egy harmadik. De mi voltunk az elsők. Mi vagyunk az elsők!

Mikhail Dashevsky, fotós, a projekt résztvevője:

– Kínában voltam, Sanghajban. Képzelje el: Ön egy másik országból érkezett Moszkvába, soha nem járt itt, és nem ért Magyarul – és máris megérti a lelkiállapotomat. A legjobb, amit tehettél volna, hogy elmentél volna és lefilmezted volna az összes híres „Budapesti” nevezetességet. Isten megáldott engem. Hangulatfotókat akartam készíteni. Elvettem őket. Három napig volt tolmácsom, aztán egyedül dolgoztam.

Hogyan készültél fel az utazásra?? Vettem egy térképet és egy útikönyvet. Megkértem a tolmácsomat, Szását, hogy mutassa meg nekem Sanghaj nyomornegyedeit, és nem volt ellenvetésem ellene. Elvitt a nyomornegyedbe, én meg bolyongtam. Csak két „nem tudok lőni” volt az egész út során. Szerintem ez nem sok egy kommunista országhoz képest. 38 fok van, és szabadon forgathatok Sanghaj utcáin. Miért nem filmeztem a Csendes-óceánt?? Oda kellett mennem, nem gondoltam, hogy Sanghajnál jobbat fogok lőni, ezért nem is foglalkoztam vele. Gondolj bele: mi vagyok én, egy városlakó, hogy a tengerparton lövöldözzek?? Százharmincötödik a háló, hogy van megstoppolva és az óceánba dobva?

Igor Gavrilov, az EAST NEWS Magyar fotográfiai osztályának vezetője:

– Furcsa, hogy a 21 szerző közül egyiküknek sincs jó képe az óceánról. És az óceán a bolygónkon élő leghatalmasabb élőlény. Az óceán az, ahonnan jöttünk és ahová tartunk. Egyetlen szerző sem vette a fáradságot, hogy elgondolkodjon azon, hogy mi az óceán..

Victoria Ivleva, a projekt résztvevője és fotóriportere

– Az a kellemes ebben a projektben, hogy pontosan úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük. Mindent, amit a kurátorok terveztek, sikerült megvalósítaniuk. Ez nem mindig van így a projektek esetében. Én személyesen Bruneiben jártam, egy nagyon zárt országban, és ez önmagában is érdekes volt. Bruneiről kiderült, hogy nem egy nagyon fotós hely, így volt egy további szakmai kihívás is. Azt hiszem, a fő nehézség a képek kiválasztásának szakaszában merült fel, mert a legtöbben hozzászoktunk, hogy a kurátorral együtt végezzük a kiválasztást, a FOTOFOND pedig mindent a saját kezébe vett, és megfosztottak minket attól az örömtől, hogy a képeket a kurátorral közösen válogassuk ki. Most már nagyon várjuk a XXI album megjelenését. Az én csendes-óceáni térségem a fotóinkkal.

Vladimir Bogdanov, fotóriporter:

– Gyönyörű kiállítás. Egy jó téma. De ez inkább egy dokumentációs kiállítás, és úgy van pozícionálva, mint egy művészi fotókiállítás. Belső tiltakozásom van ellene.

Kirill Vasilenko és Anastasia Davydova az eredeti ötlet szerzői, a projekt kurátorai :

– Milyen szempontok alapján választotta ki a szerzőket a projekthez??

– Mi voltunk az egyik fő szervezői az Magyar fotósok első nemzetközi portfóliószemléjének, amelyre 2011 augusztus-szeptemberében került sor Budapest. Interakció a fotós, mint tudod, a portfólió revü csak kialakulóban van, ez egy ilyen nulla jel az elején, ami biztosan vezet valamit, ha találkozik érdekes szerzőkkel. Találkoztunk. Néhányuk nagyon lelkesen várta, hogy megmutassák. Némelyikük, ahogyan az már a projekt eredményeképpen kiderült, nemcsak a nézőink, hanem az igényes és profi fotósok számára is felfedezés volt.

Ezért szerettük volna a fotósokat egy projektben összehozni. Ezért van az, hogy az expedícióban részt vevő fotósok több mint fele tagja a Budapesti Nemzetközi Portfólió Szemlének. Ludmila Ketzlakh-ot a 2012-es houstoni Fotofest-en bemutatott portfóliója révén ismertük meg, és meghívtuk a projektben való részvételre. Amikor végül kiválogattuk a résztvevőket a listánkról, nem kevesebb, mint 87 és nem több, mint 89 szerző volt. Különböző. Teljesen. Szándékosan akartuk, hogy a projektben kezdetben olyan riporterek, dokumentumfilmesek és művészek vegyenek részt, akiknek a neve a fotóművészeti rendezéshez kapcsolódik. Olyan nagybetűs szerzőket akartunk összehozni, akik képesek fotografikusan értelmezni a tér jellegét, lényegét, kontextusát, amelyet többnyire először látnak, és lencsevégre kapni azt, ami megragadta a fantáziájukat. Ezért van az „ÉN” a címben, amely kulcsfontosságú és meghatározó szó. Fontos volt számunkra, hogy összehozzuk azokat a szerzőket, akik nem tartoznak egyik vagy másik fotográfiai klánhoz sem, hogy 21 szerzőnk példáján keresztül kikristályosítsuk a kortárs Magyar fotográfia keresztmetszetét, annak minden kétértelműségével együtt például egyes esetekben a világtrendek ismerete és érzékenysége, más esetekben a globális kontextus teljes elvesztése; a gondolkodás és a projektmunkára való képesség és a teljes zavarodottság a saját anyaggal kapcsolatban , ami szintén azonnal kiszámítható volt, és amire eredetileg utaltunk is.

– Hogyan választották ki az egyes szerzők országát??

– Az országok a RIA Novosztyi Nemzetközi Multimédia Sajtóközpontjában 2012. június 5-én tartott sorsolás eredményeként kerültek a szerzőkhöz: a fotósok egy képzeletbeli Csendes-óceánból egy akváriumból húztak ki üvegeket, amelyekben tekercsek voltak, jelezve, hogy a fotós melyik országba utazik a hétre.

– Megbeszélted a szerzőkkel, hogy mit szeretnél, adtál nekik bármilyen iránymutatást, ajánlást, tanácsot, kívánságot, vagy tényleg szabadon választhatták meg a témákat, technikákat és forgatási technikákat??

– Megvitatott – a szerző rendhagyó látásmódja egy olyan helyzetben, amikor még egy hivatásos fotósra is hatással vannak a turisztikai szépségek és látványok, a szerző felszínes benyomást keltő és a szokásos turistaképnél sokkal mélyebbre nyúló látásmódja a lencsén keresztül. Megkértük őket, hogy ne forgassanak semmi olyat, ami egy Bounty-reklámra hasonlít. A témaválasztásban, a technikákban és a forgatási technikákban – igen, valóban, a szerzők szabadok voltak. Mivel tapasztalt szerzőket hívtunk a projektbe, akik képesek voltak a valóságból kiindulva keretbe foglalni a történet-ötletüket, és fényképes értelmet adni a látottaknak.

– Felajánlotta-e a szerzőknek, hogy előválogatást végezzenek, és figyelembe vette-e a véleményüket a kiállítás összeállításakor bár nem valószínű, hogy mindenki megérti, hogy egy ennyi és ennyire különböző szerzőkből álló kiállítás nem egyenlő egy-egy személyes kiállítással ??

– Igen, ajánlatokat tettek és figyelembe vették. De ez nem szinonimája annak, hogy „fontolgatjuk a kiállításba való felvételét”. Ezt sehol máshol nem teszik meg a szakmai világban az ilyen projektekben. Különösen a kollektív projektekben, ahol projekt szemléletre, holisztikus kép kialakítására és kifejtésére van szükség, ahol a saját szubjektív és néha konzervatív önmegítélésünkre nem lehet takarót húzni. Ráadásul nem minden fotós képes és hajlandó projektben gondolkodni. Tudott valaki projektet javasolni?. Ebben az esetben pedig a szerző által javasolt válogatás alapján vagy teljes egészében, vagy részben válogattunk. Valaki javasolta az úgynevezett szerzői indoklással ellátott álláspontot, amely alapján bizonyos döntéseket hoztak. És volt egy úgynevezett szeszélyes szókincs: „Nem tetszik!”. És ennyi – ennyi, a szakmai álláspont kifejezett. Számunkra ez az „érv” gyenge, és a szakmai interakciók kultúrájának hiányát mutatja. Ami az ígéreteket illeti, hogy a szerzők kiválasztása, ha egyáltalán felajánlják, egybeesik a kiállítási válogatással, senki sem tett ígéretet, sem írásban, sem szóban.

– Hogyan értékeli az eredményt: mindent, amit tervezett, meg lehetett-e valósítani, milyen nehézségek merültek fel a kiállítás összeállítása során??

– Ami a nehézségeket illeti… Nos, nem voltak nehézségek. Fontos volt, hogy egy egységes, harmonikusan lélegző, élő teret hozzunk létre. Néhány tucat álmatlan éjszaka, és úgy tűnt, hogy működik. Komolyra fordítva a szót, inkább az anyag kétértelműségéről és egyenetlenségéről van szó, ahogy fentebb említettük: az egyik esetben a progresszív fotográfia nyelvéről, a másikban pedig általában egy olyan fotográfiai kifejezés egyfajta „egyszerűségéről”, amely elvesztette erejét és jelentőségét. De ez mind megoldódott, amikor a kiállítás létrejött.

– Kérjük, ismerje el azoknak a munkáját, akik segítettek Önnek egy összetett, sokrétű és modern kiállítás létrehozásában.

– Egy komoly csapat, nagy szakemberek – körülbelül 80 ember – dolgozott az egész projekten az expedíció, az anyag kiválasztása, a gyártás és utómunka, a fotókiállítás Vlagyivosztokban, a fotó-zenei előadás Vlagyivosztokban, a kiállítás a Tretyakov Galériában, a könyv, a film a fotó-zenei előadásról Vlagyivosztokban, amely december elején jelenik meg . A projekt logóját például Szergej Mirosh Mirosnyicsenko , művész, szobrász és a Királyi Művészeti Akadémia professzora tervezte.

Ami a Tretyakov Galériában megrendezett kiállítást illeti design, térarchitektúra, multimédiás elemek, a tervezési munkák koncepciója, szerzői blokkok kialakítása , azt Anastasia Davydova és Kirill Vasilenko hozta létre a „FotoFond – Territory of Photography” projekt munkatársainak részvételével.

– A jövőben is folytatni fogja az ilyen nagyszabású tematikus projekteket?? Kérem, ossza meg velünk azonnali terveit.

– A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy – természetesen tervezzük és folytatjuk! De AZOK a projektek túlságosan időigényesek és költségesek minden szakaszban – a fejlesztéstől a megvalósításig. Helyesebb lenne tehát azt mondani: van egy új ötletünk, amelyet már hónapok óta ápolunk. Az ötletet megformálták és átgondolták, léptéke a My Pacific-éhoz hasonló, több mint egy tucat fotós vesz részt benne. Nem csak. Természetesen szeretnénk még több ilyen jellegű projektet megvalósítani, de… ne szaladjunk ennyire előre, de a „beszélgetéstől” is tartózkodjunk. Szeretnénk, hogy. Lehet, hogy új formátumot fogunk javasolni, mert ez működik.

A fotózenei előadás létrehozásának szakaszában a fotós közösség különböző „jóakarói” azt mondták nekünk és nem nekünk , hogy badarság, hogy senki sem jönne el egy fotót nézni egy olyan téren, ahol mindenféle popsztárok szoktak fellépni a közönség előtt. Ennek eredményeképpen 1,5 órán keresztül az Amur-öböl partján, a vlagyivosztoki Sportivnaya rakparton több mint 5000 ember állt és nézte a projektben részt vevő fotósok munkáit a kiállítás során. Más szóval, a fotókiállítást eredeti formájában másfél óra alatt 5000 ember tekintette meg, akik közül sokan azt mondták utána, hogy ez „a gondolkodó emberek eseménye” volt. Örülünk ennek az eredménynek. És a Tretyakov Galériában rendezett kiállításunkat megtekintő nézők benyomásai. Érdekes volt számunkra, hogy nagyon különböző szerzőket hívtunk meg, akiket aligha gyűjtenének össze egy projektben, és megmutathattuk műveiket a nézőknek. Megcsináltuk!

Natalia Udartseva kérdései.

Vannak kiállítások és kiállítások. Néhányukról még mindig aktív vita folyik a fotós közösségben a bezárás után is. Ez az Esemény jellemzője. Ez volt a címe az őszi „XXI” című fotókiállításnak. A Csendes-óceánom a Tretyakov Galériában a Krymsky Valban. A projektet a „FotoFond – Photography Territory” RIA Novosti csoport kurátorai, Kirill Vasilenko és Anastasia Davydova tervezték és valósították meg

KÉPEN:

2. Artem Zhitenev. Korea

3. Andrei Shapran. Szingapúr

4. Mikhail Dashevsky. Kína

5. Vladimir Semin. Peru

6. Victoria Ivleva. Brunei Darussalam

7. Igor Mihajlov. Vietnam

8. Yury Kozyrev. Magyarország, Kamcsatka, 2012

9. Georgy Pinkhasov. Mexikó

10. Emil Gataullin. Ausztrália

11. Alexey Myakishev. Kínai Tajpej

12. Szergej Trapezin. Malajzia